Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2009-08-30
 
Tomor
 
Humor
 
Archívum
 

HÍREK
HÍREK : Bemutatkozik új munkatársunk Csűri Csaba Zsolt

Bemutatkozik új munkatársunk Csűri Csaba Zsolt

IM  2011.01.24. 15:11

         Csűri Csaba Zsoltnak hívnak. 1991. július 27 – én Szatmárnémetiben születtem.

Az elemi iskola első osztályát Lázári községben végeztem, ahol laktunk.

Már gyermekkoromban közel állt hozzám a templom és a liturgia, hiszen nagymamám kántorként magával vitt minden alkalommal, ha ott voltam. 6-7 évesen határoztam el először, hogy pap leszek.

1999-ben átköltöztünk Magyarországra, a román nyelv nehézségei, és a magyar hazába való vágyakozás végett. Nehéz volt megszokni az új környezetet, de ez az idő elteltével sikerült.

Az általános iskolát Gesztelyben végeztem, majd a miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola informatika szakán folytattam tanulmányaimat. Bár nem vettem észre, de az iskolai éveim egyre közelebb vittek az Istenhez. De ez akkor még nem tudatosult bennem. A középiskola 3. éve után ismertem föl Isten hívását, melyre visszatértek gyermekkorom szép emlékei, s a hitben megerősödve határoztam el, hogy görögkatolikus pap leszek. Másra ekkor már nem is tudtam gondolni.

A sikeres érettségi után tavaly nyáron felvételiztem a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Papnevelő Intézetébe. A Jóisten kegyelméből Kocsis Fülöp püspök atya és az elöljárók engedélyezték felvételemet a papnövendékek közé.

A 2010/2011-es tanév első félévét Sárospatak- Kispatakon Telenkó Miklós atyáéknál töltöttem. A második félévet elöljáróim jóvoltából itt, Homrogdon Juhász Géza atya mellett tölthetem.

Remélem, hogy sikeresen be tudok kapcsolódni az egyházközség életébe és minden napjaiba.

Csűri Csaba Zsolt

 

 

 

 
Ifjúság
 
Lelki oldal
 
A 2013-as év eseményei képekben

Elsőáldozás

Kirándulás Barkára

Bibliaóra 2013.05.29.

Koncert az Esély házban

Szeretet híd

Anyáknapja 2013.

Lelkigyakorlat Sajópálfalán

Szent György nagyvértanú ünnepe, búzaszentelés

Az első közös Bibliaóra

Leendő elsőáldozók 2013.

2013 szeptember 30. virrasztás

 
Képgaléria az elmúlt évekből
 
Oldalajánló
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.