A Homrogdi Görög Katolikus Egyházközség története

/részlet a Historia Domus-ból/

„Az alapítás és a régebbi események körülményei bővebben és latinul le vannak írva a legrégibb anyakönyvben levő függelékben. Ugyanott a Lánczy-végrendelet másolata is megtalálható magyarul. A régi latin Krónikát Gerbery Mihály parókus írta.

A Krónika magyar kivonata itt következik:

      „Hajdan a munkácsi-, ma az eperjesi egyházmegyébe (1924 óta miskolci apostoli adminisztratúra) tartozó homrogdi parókia kezdetben-1783-ig – a felsővadászi görög katolikus parókiának volt a leányegyháza.

    Az első homrogdi görög katolikus templom eredete az 1775. évig nyúlik vissza, amikor is a homrogdi görög katolikus hívek (a község neve akkor még csak Homrod volt) –számuk megnövekedtével- az illetékes és tevékeny felsővadászi parókusuk, Boksay András indítására és buzdítására gyűjtést szerveztek, s az összegyűlt pénzen megvették a szolnokiak régi és már nem használt fatemplomát, miután a szolnokiak maguknak már előbb újat építettek. A homrogdi hívek a megvett fatemplom anyagát leszállították Homrogdra, s újabb gyűjtés segítségével felállítva a régi templomtelken felépítették maguknak az első homrogdi templomot. /A legöregebb hívek úgy emlegetik, hogy a régi templomtelek, s rajta az első templom a község közepéből a szőlőpartnak vetető út jobb részén a kertek alatt volt (Szakácki és Hornyákék kertje végében). Ott régebben szántások alkalmával sok csont is került felszínre, tehát a legrégibb temető is ott lehetett. Ez a templom- és temetőtelek később a római katolikus egyházé lett, mit az egyház már a telekkönyvben is meglevő feljegyzés szerint eladott, az árát a léhi lelkészi javadalom növelésére fordították. A mostani temető tisztán a görög katolikusoké (természetesen a római katolikusok is akadály nélkül temetkezhettek belé. Ennek az a magyarázata, hogy ez azért lett tisztán görög katolikus, mert a görög katolikusok a régi helyüket viszont teljesen átengedték a római katolikusoknak. Valószínűleg Lánczy bírói bölcsessége javasolta így, hogy kizárassanak a közös birtoklással járó civódások. Ezért alapította a templomot is tisztán görög katolikusnak, holott közösnek is alapíthatta volna, pláne mivel ő is római katolikus volt.

      Az első homrogdi templomot azután Bacsinszky András munkácsi püspök engedélye alapján Máhay János rakacai lelkész, a csereháti kerület akkori esperese, a környékbeli – szolnoki, gadnai, kéki, irotai és felsővadászi- lelkészek fényes segédletével s a környékről igen nagy számban összesereglett hívek jelenlétében, az 1779. évben Szent György nagyvértanú tiszteletére nagy ünnepélyességgel felszentelte.

    Önálló parókiává Homrogd azonban csak 1783-ban lett, amikor a hívek az uraság által adományozott telken megépítették az első s nagyon szegényes: csak 2 szobából álló lelkészlakot, melybe a munkácsi egyházi főhatóság első lelkészül Komarószky Mihályt nevezte ki, s miután a felsővadászi parókia néhány filiáját az immár önállósított homrogdi lelkészethez csatolta.

       Ez tehát a homrogdi görög katolikus templom és parókia eredete, miket tisztán egyesek lángoló buzgósága hívott életre, anélkül azonban, hogy akár a templom, akár a paplak, akár a lelkész vagy kántor fönntartására valami ingatlan adományozásával vagy alapítvány létrehozásával a jövőre nézve legalább a legcsekélyebb gondoskodás történt volna.

Nem csoda azért, hogy kezdetben a lelkészek majdnem minden évben változtak. Egy-két évi ittlétük után már is elpályáztak más parókiákra. Ilyen rövid idő alatt nem ismerhették meg a népet sem, mely aztán csak züllött s a lelkiekben állandóan hanyatlott, egyházával elfásult és egyáltalán nem törődött vele.

     Ekkor nyúlt bele az isteni Gondviselés a parókia sorsának hathatós intézésébe, mert Lánczy József úr személyében, ki helyben is birtokos, Békés vármegye főkapitánya, és táblabírája… stb. volt, igen nagy jótevőt adott a szegény homrogdi egyháznak. E nemes lelkű úr ugyanis –látva a lelkesedéssel indult egyház pusztulását- anélkül, hogy arra bármi címen is kötelezve lett volna, csak tisztán az Isten ügye iránti buzgóságból és felebaráti szeretetből, jószívűen és igen nagy áldozattal hóna alá nyúlt az egyháznak, s ezáltal nem csak a pusztulástól mentette meg, hanem építkezéseivel és alapítványaival fönnmaradását és virágzását hosszú időkre szépen biztosította.

Nevezetesen:

1. a már pusztulásnak indult régi templomot 1812-15 közti időkben maga befedette, kívül-belül megrenováltatta, tornyot épített hozzá, Pestről rendelt egyházi szerekkel, oltárokkal, különösen az Úr Jézus és 12 apostolának művészi képeivel… stb. felszereltette, híres mesterekkel ékesítette.
2. a leégett paplakot jó karba hozta, majd néhány évvel később, 1821-ben 2300 ft. Adományozásával szilárd anyagokból újjáépítette és csinossá tette.
3. rendbe hozta az ugyancsak pusztuló kántorlakot, s a kántor részére a gyermekek tanításáért pénzt folyósított. Az első kántor 1824-ben költözött be
4. évi 100 ft-tal segítette a pap itteni megélhatéséért.
5. majd 4000 forintos alapítványt tett, hogy annak, 200, vagy 240 forintot kitevő kamataiból halála után is biztosítassék a lelkész részére 100, a kántor részére 30 forint fizetés.
6. új templomhelyet adott, mert a hívek a parókia közelébe állítandó templom számára az osztáskor kimért helyüket a temető szűk volta miatt az ő ajánlására temetőjükhöz csatolták (1825. nov. 27.).
7. 1831-ben ezen az általa adományozott helyen új nagy kőtemplomot építettés fel is szerelte.

Végül ezeken kívül is még igen sok jót tett, pl.: a parókiális beltelek déli része ugyancsak az ő újabb adományából került.

II. A mostani templom építése és története.

         Az 1825. év háromszor boldog éve lett a homrogdi híveknek. Mert Lánczy József úr az általa tett sok jótéteményért és kitüntetésért az isteni Gondviselés iránt mély hálával és hittel eltelten kijelentette, hogy Istennek méltó hajlékot akar emelni, s szándékának megvalósíthatására előlegképpen 4000 forintot tett le. Egyúttal megbízta a különben is buzgó Gerbery Mihály parókust, hogy míg ő hivatalos tisztségben távol lesz, igyekezzék az építkezésez minden szükséges anyagot beszerezni, és összehordani. Ez az Isten dicsősége iránti lángoló buzgóság és áldozatkészségtől nem különben a saját rítusának akkora megbecsülésétől meghatva éjt nappallá téve fáradozott, hogy a megbízásnak eleget tegyen.

         Rengeteg követ és meszet szereztek és hordtak össze Rakacáról, fát, zsindelyt Tokajból, szerszámokat és vasféléket Miskolcról. S amikor már minden szükséges együtt volt, belefogtak az építkezésbe. Paulovits János szendrői kőműves mester vezetésével az ünnepélyes alapkőletétel 1827. szeptember 24-én volt rengeteg hívő népsereg és igen nagyszámú úri közönség részvételével. Bár a munka serényen folyt, abban az évben az alapok megépítésénél előbbre nem jutottak. A következő 1828. év tavaszán új lelkesedéssel fogtak a munka folytatásához s meg is volt minden reményük, hogy még abban az évben a falak el fogják érni a kívánt magasságot. De emelkedtek fél, másfél méternyire, a munka abbamaradt, mert a kőművesmester botrányos viselkedése miatt elvesztette a Patrónus bizalmát s a munkától is eltiltatott.

     A kegyes Patrónus ezután Gróf Vay Ábrahám ajánlatára s a különben is híres Ganezperger Antal miskolci kőművesmesterre bízta a munka folytatását, melynek ára fejében 2500 forintban egyeztek meg; úgyhogy a következő 1829. évben a munka annyira előrehaladt, hogy tető alá volt hozható, amit Petrovits Márton svedléri ácsmester végzett el még abban az évben. Így csak a vakolás és a torony megépítése maradt a következő esztendőre.

       Az 1830. évben végre felépült a torony. 9 öl magasságra s rézkereszttel díszített, melyet Pesten gazdagon aranyoztak; befejeződött a külső és belső vakolás is, lépcsők elkészítése, ablakok, ajtók tokaji vasrácsai… stb., melyeket mind miskolci mesterek készítették és szállítottak.

        Amikor mindez elkészült, s csak a belső felszerelés munkája volt még háta, a kegyes Patrónus, aki egyebekben is finom esztétikai érzékével tűnt ki, az Isten házának díszítésében is ezt akarta a világgal érzékeltetni. Azért ahhoz a legfinomabb érzékű mestereket kereste s meg is találta Egerben, Molnár Mihály szobrászban, Ipórer József aranyozóban, nemkülönben a miskolci Vanaza Mihály festőben, akik mesterségükben a legkiválóbbak voltak, s mint ilyenek magának az egri érseki bazilikának belső díszítésére is meghívattak. Ezeket a mestereket fogadta meg a kegyes Patrónus, hogy a templom belső felszerelését (oltár, szószék… stb.) a legelegánsabb kivitelben elkészítsék (Mert addig nem volt hajlandó a templom felszentelését megengedni, míg olyan ékes nem lesz, mint a mennyasszony az esküvőjén). S ennek biztosítására 1831-ben 5000 forintban egyeztek meg. Amíg azonban ezeknek a munkát nem itt, hanem otthon kellett végezniök, addig a belső falak kifestésére és díszítésére Pestről hozatta le Aurbach József és Asai (?)festőket, akiknek munkájáért 1000 forintot fizetett. S míg ezek a falak festéséven voltak elfoglalva, azalatt Henezel Gottfried gönczi kőfaragótól négyszögletes köveket hozatott, melyekkel borította a templom padlóját – s a szentegyház külső meszelése is befejezést nyer- úgyhogy ebben az évben már semmi munka nem maradt volna hátra, hogyha a borzalmas kolera, amely hazánkban és egész Európában szedve áldozatait, az emberek ezreit és millióit vitte sírba, július hó közepe táján e környéken is föl nem üti fejét. Szerencsések voltak a pesti festők, hogy munkájukat kettős szorgalommal annyira siettették, hogy június végére befejezhették, s egészségesen térhettek haza.

     Bizony e napok a látogatásnak és népeknek szóló Istenostor csapásai voltak, amilyenek emlékezet óta még nem voltak itt. – félretettek z emberek minden gondot – nem érdekelte őket az aratás, ügyet sem vetettek a mindennapi gondokra – a házak minden nap megteltek holttestekkel – az utcák sírástól visszhagzottak, és az árvák jajkiáltásaitól, akik szüleiket, házasok házastársukat, vérrokonok legkedvesebbjeiket siratták, kiket a halál elragadott tőlük. – Félelem, rettegés nehezedett a hívők szívére, akik reggel legkedvesebbjeiket kísérték sírba, de a sors borzalmas órájának közeledtére iszonyattal várták, hogy maguk is áldozatul esnek estére. Mindenütt siralmas gyász – minden helyen kimondhatatlan zavarodottság, miket, ha szemeddel láttál volna és megannyira lettél volna, nem kételkedtél volna, hogy ez az utolsó ítélet borzalmas napja. –

- De a megtört nép jajkiáltásai felhatoltak az égbe és annyi csapás után az Irgalom Atyját végre is engesztelődésre hajlították; Aki a mi kegyes nagylelkűséggel sokáig eltűrt bűneinkért járó igazságos büntetést elengedvén, szeptember elején népére tekinteni s a halálhozó dögvészt megállítani kegyeskedett.-

De megváltozott most már minden! – Eloszlik a nép félelme – visszatérnek elhanyagolt munkájukhoz a földművesek harangszóra egymással versenyezve az Isten házába sietnek a hívek – kitárják büntetéssel sújtott, de annak tüzében megtisztult kezüket a kegyelmek osztogatója felé – s most már örömmel sírják el a hála könnyeit a legjóságosabb Atya előtt. –

       Úgy gondoltam kedves olvasó, hogy javadra fog válni mindaz, amit itt röviden leírtam, s te sem kis borzalommal olvastál: Idézd minél gyakrabban Istentől rádbízott nyájadnak emlékezetébe, s minden lelkipásztori buzgóságoddal arra törekedjél, hogy népedet az isteni hosszútűrés megvetésétől elriaszd s az Isten bosszúállásának kihívásától távoltartsd.

  A halálthozó járvány dühe alábbhagyott (Beleesett ugyan a mi kegyes Patronusunk is, ki nagyobb biztonság kedvéért Budavárába vonult el, de a jó Isten kegyességéből, aki kifürkészhetetlen Gondviselésével saját dicsőségének növelésére és sokak üdvére továbbra is életben rendelte, a halál végzetes csapásától nekünk és a hazának épségben megmenekült.). a templom ügye most már új lépésekkel haladt a kitűzött cél felé. Az egri mesterek a megszakított munkát új szorgalommal folytatták, és miután nagyobbrészt Egerben végezték el, november 11-én itt a helyszínen fogtak az oltár, képállvány és szószék összeszereléséhez, és december 15-re be is fejezték.

     1832. év tavaszán a Patronus közügyek intézésére hosszabb ideig Pesten volt. onnan hazatérve megnézte és helyben hagyta a távollétében végzett munkákat. Már minden szükséges megvolt, minden elegáns és ragyogó volt, egyedül a hívek kényelmét szolgáló padok hiányoztak. A kegyúr ezekről is gondoskodni kívánt, s bár görög rítusú templomokban nincsenek padok, mégis, mivel a környéken szokás folytán a legtöbb görög katolikus templomban vannak padok, azért rögtön megegyezett Dubinszky Pál tornai mesterrel, aki 40 forintért három hét alatt elkészítette, beállította és megékesítette a padokat.

    Miután így most már valóban minden készen volt, a templom felszentelését május 27-ére tűzte ki, amihez az eperjesi püspök engedélyét meg is nyerte. A püspök az új templom felszentelésére Gaganetz József borsodi esperes hejőkeresztesi parókust küldte ki.

    Elérkezett tehát a homrogdi hívek által annyira várt és boldog nap, 1832. május 27-e. reggel 8 órakor megszólalt a nagyharang, s szavára tömegesen sietett az ez ünnepségre igen nagy számban összejött nép a régi templomba, ahol felöltözvén a papság s innen elindulván a községen keresztül énekszóval ünnepélyes körmenetet vezetett az új templomhoz, melynek ajtajában megállván, megkezdődött az új templomnak szerkönyv szerinti megáldása (szentelése). Kint is volt magyar prédikáció és az alapítóért mondott szentmise közben a templomban is, mindkettő (?) magyar nyelven. /a másodikról azt mondja a történetíró, hogy „lingua motiva”, ami alatt esetleg a szláv értendő.

    Nincs a régi krónikában megemlítve, hogy milyen titulusra szentelték. Valószínű azonban, hogy az Istenszülő elhunyta és mennybemenetele tiszteletén, mert mindig aug. 15-én volt a templombúcsú. Hogy az új templom felszentelése és használatba vétele után mi történt a régi templommal vagy felszerelésével, nem állapítható meg. Mi lett az Úr Jézus és a 12 apostolának híres festő által 1815 körül megfestett s a régi templom díszítésére szolgáló képekkel? Vagy talán átkerültek az új templomba, s bele vannak foglalva annak ikonosztázába? Lehetséges, de akkor miért érdemeltek az új templom belső felszerelésének elkészítéséért az egri mesterek egészen 5000 forintot?! A Can. Visit. Ezt az 1831-ben elkészített ikonosztázt egészében újnak mondja (Can. Visit. 43. pontja)…

… A templom bővítése:

1. Új szentély hozzáépítésével 1934-ben

     A homrogdi mindkét szertartású hívek szaporodása és a filiákbeli hívek szorgalmas templombajárása miatt a Lánczy József által épített templom a hívek befogadására szűknek bizonyult. Sokan jártak különösen Monajról (ahol akkor még nem volt parókia) és Tomorról, meg a Homrogd körüli tanyákról és Alsóvadászról is.

    Ezért dr. Bubnó Andor esp. Parókus közölte a hívekkel a templom bővítésének szükségességégét, amit örömmel fogadtak, s önkéntes megajánlásokkal támogatni ígértek. 1934. nyarán megindult az anyagbeszerzés és haza való fuvarozása: homokot helyből, követ Abaújszántóról, meszet Rakacáról, téglát, fát, deszkát Miskolcról és Szikszóról, kavicsot a Hernádról hordtak a helybeli és filiákbeli hívek.

       A végrehajtandó bővítési munka a templom temető felőli keleti falának lebontásából s egy új 7x5 m. belsőméretű szentély és hozzávaló sekrestye hozzáépítéséből állott.

       A munka elvégzését Szobonya József szikszói és miskolci kőmívesmester, építési vállalkozó vállalta és szeptember 24-én elkezdve dec. közepéig becsületesen minden nézeteltérés nélkül és kifogástalanul folytatva befejezte. Az új szentély boltozata deszkából készült, padlása deszkával borított. A szentély padlója mozaik lapokkal borított. Ugyanilyen mozaik lapokkal borítatott be akkor a templom alapítójának Lánczy Józsefnek a templom hajója közepén levő sírja is, amelyről felszedettek az emlékét megörökítő hatalmas márványtáblák és sértetlenül való megőrzés végett függőleges sorban a bejárat belső baloldali falába rögzítették. A sír tehát nem a márványtáblák mögött, hanem a hajó közepén a szentélyével egyszínű és méretű mozaiklapok alatt van.

      Megjegyzem, hogy a sírt nem nyitottuk fel. A krónika kriptának mondja. Továbbá: a sír fölött azelőtt vízszintesen fekvő márványtáblák és feliratuk megóvása céljából a sírt kb. 60 cm. Magas vaskerítés vette körül. Abba szokták a férfiak a kalapjaikat nagy halomban elhelyezni. Ez némileg szokatlan és derűt keltő látvány volt, de még azután a vaskerítés a tolongásban néhány nőszemélynek a ruháját is elszakította, azért azt már előbb eltávolítottuk. De azért félretéve most is megvan s a nagypénteki szentsír összeállításánál szoktuk igénybe venni.

      Az új szentély felépítése és a vele kapcsolatosan végzett munkák díja 3160 pengőt vett igénybe, ami közadózásból került ki. Az eredeti templomban az ikonosztáz a kiszélesített utolsó pillérhez támasztva állt, s a sírnál ugyanezen pillér kiszélesítésének északi oldalon levő nyílásába volt helyezve s a szentélyből lépcsőn kellett bele elég kényelmetlenül fellépni. A szentély megépítése után a pillér toldaléka lebontatott s az ikonosztáz onnan kelet felé egy szakasszal tovább vitetett, míg a szószék megmaradt  körülbelüli régi helyén, de új lábon s alkalmasabb, főként magasabb állásban; a mennyezete pedig az azelőtti (falhoz illesztett) félkörből egész körré egészítetett ki. Ez a mennyezet most a falba vésett lyukba dugott szekértengelynek kifele álló részére támaszkodik.

        NB. Lánczy József 1841. január 14-én Pesten halt meg. Végső kívánsága szerint Homrogdra szállították ahová a holttest jan. 20-án érkezett. Egy hétig ki volt téve koporsója, amelyben a hívek és előkelőségek még a szomszéd megyékből is lejöttek kegyeletüket leróni. Addig szentmisék, panachidák voltak voltak érte. Jan. 26-án a kassai püspök vikáriusa temette el s helyezte a még 1831-ben készített templomi kriptába a környékbeli latin és gör.kat. papok fényes assistentiája mellett.

2. A templom bővítése és díszítése kórus beépítésével 1938-ban:

4 évi szünet s adománygyűjtés után 1938 őszén folytatódott a templom bővítése egy vasbeton kórusnak beépítésével. Ezt is Szobonya József vállalkozó végezte el. A munka folytatására az ösztönzést tulajdonképpen az 1938. évi május végi budapesti eucharisztikus kongresszus emlékének megörökítési szándéka adta.

Ugyanakkor szereltettek be a régi kis faablakok helyébe a sokkal nagyobb és modern vasablakok, melyeken most már teljes nappali világosság szüremlik a templomba, a hívek nagy örömére. Az ablakokon átragyog az euch. Kongr. Jelvénye.

S mivel a régi 1899. évi festés nagyon lekopott, ugyanakkor az egész templom belseje lemeszeltetett s a szentély szobafestéssel befestetett. Hasonlóképpen a sekrestye is. Majd folytatólag az 1939. év nyarán Urbán József miskolci aranyozómester részint metallírozta s a faalkatrészeket leginkább szürkésfehérre átfestette, s az összes már alig látható képeket úgy az ikonosztázon, mint oltárokon, szószéken megtisztította s eredeti szépségükbe visszahelyezte.

… az 1944. évi dec. 1-13. közti harcokban igen súlyosan megsérült a homrogdi gör.kat. templom.

3. A háborúban elpusztult templom újjáépítése 1947-ben:

     A második világháború harci frontja Alsóvadász és Aszaló felől jöve 1944. dec. 1-én érte el községünket. Első péntek volt. éppen a templomban voltunk, amikor a toronyban figyelő német őr elhagyta helyét s elsietett a községet már éjjel és reggel elhagyó s észak felé visszavonuló német és magyar katonaság után. D. e. 10 óra körül az első ágyúlövések már a községbe is estek. A templomban levő első pénteki gyónását végző kb. 160 főnyi hívőseregen nagy izgalom lett úrrá, sürgette a szentáldozást. Sietve mondott csendes szentmisén magunkhoz véve az Úr Jézust, már lövések közt több helyen bujkálva sietett ki-ki otthonába, s akkor még nem gondolt arra, hogy a kedves templomot csak már mint romot fogja viszontlátni, s hogy ez az elsőpénteki mise volt benne az utolsó.

      Dec. 1-ről 2-ára virradó éjjel égtek a kazlak, a csűrök és az orosz katonaság elfoglalta a községet. Dec. 3-án vasárnap már nem volt szentmise, mert a németek és magyarok észak és északnyugat felől már ellentűz alá vették a községet. A harc vasárnap délután erősödött s estére már közelharccá fejlődött, mely éjfél után kb. 3-4 óráig az uton, udvarokon, kertekben, s kerítések, falak mentén tombolt. Dec. 4-én reggelre a német s magyar csapatok ismét birtokukba vették a községet s a cigánysor melletti hídig tartották a vonalat. Az oroszok visszavonultak Újtanyára, Alsóvadászra. A község déli újsora a szembenálló felek között „senki földje” maradt.

A 24 óráig nappal és éjjel vívott harc után a dec. 4-én hétfőn délelőtt viszonylagos csendben megindult a lakosságnak menekülése Monaj, Kupa és Tomor felé vezető utakon, ugyancsak nem gondolva arra, hogy faluját romban és szétdúlva fogja újra megtalálni.

Mert bizony dec. 4-től 13-ig Homrogd a háborús borzalmak színhelye lett. A szembenálló csapatok 2 hétig mérték össze erejüket éppen itt Homrogdon –a Barnarög, híd és út birtoklásáért, azok hadi fontossága miatt. A folytonos harcokban a község többször cserélt gazdát. … ezekben a 2 hétig tartó harcokban borzalmas kár esett. A templom, az Isten háza, s az emerek házai majdnem kivétel nélkül 20-80 %-ig rombadőltek, elpusztultak. Abaúj, Borsod és Zemplén megyékben egyedül a mi községünket érte el legjobban a pusztulás őrjöngő fúriája. A háború borzalmas pusztítása bizony az Isten házát sem kímélte meg. Sőt magasabb erkölcsi értékeink megőrzéséért a, fa, kő, stb. anyagát egyenesen áldozatul követelte: Teljesen elpusztult a tetőzete, szép tornya ledőlt, s zuhanva esett a templom lépcsőzetére, s összetörve azt, torony falai a déli és nyugati oldalon az ablakok aljáig átlövettek, megsérültek, az egész templom déli és nyugati oldala számtalan ágyú, és puskagolyók csapódásától össze-vissza marcangolva, vakolata lehullva, boltozatai tátongó nyílásokkal sebezve, gyönyörű szép ablakai egy szálig kiverve, a templom belseje feldúlva, kifosztva: valóban a pusztulás utálatossága a szent helyen. Nem volt karácsony, nem szólt a harang, a szentestét a hívek lakásuk vagy istállójuk egy sarkán szalmán szomorkodva könnyesen ünnepelték, fájdalmasan gondolva a távollevő legkedvesebbjeikre… s rettegve saját sorsuk miatt…

Az istentiszteletek, szentmisék 1945. januárja közepétől s nagyböjtön át az iskolában tartattak. S csak virágvasárnapon mehettünk fel a templomba, miután sikerült kitisztítani s a hajója tetejét szalmával befedni.

Ilyen állapotban maradt a templom kívülről is a pusztulás képét mutatva. 2 és fél éven át, egészen 1947 nyaráig. Hiszen aszályos évek voltak, s hozzá majdnem mindenkinek háza, gazdasági épületei hasonló helyzetben, előbb azokat igyekezett mindenki úgyahogy lakhatóvá tenni. Ezért került a sor csak 1947-ben a háborúban elpusztult templom újjáépítésére, melynek költsége a hívek közadózásából a környékbeli községek adományaiból és amerikai adományból került ki.

A torony falazata előbb az ablakok aljáig lebontatott s aztán a régi falazatnál másfél méterrel magasabban húzatott fel. Tetőzete s régi torony alakjára tervezett helyett csak egy 3 méter magas ideiglenes sapka tető, mert másra a pénz nem futotta…”